Rólam

Kedves Leendő festmény tulajdonos!


Ha az oldalamra tévedtél, akkor tudat alatt már elhatároztad magad, hogy festményt szeretnél, így kérlek maradj és hallgass a tudatalattidra :)

Gonda-Márton Barbara vagyok, komolyabban kicsit több, mint egy éve foglalkozom a festészettel, elsőre és azóta is szerelem a számomra, minden festmény megfestése élmény és minden képnek ugyanolyan lelkesedéssel, alázattal állok neki.

Korábban grafikusként végeztem, azonban a digitális rajzolás sosem fogott meg annyira, mint a manuálisan elkészített alkotások csodája.

 Nagyon szeretek festeni szinte bármilyen témában.

Mivel egy éve foglalkozom a festéssel ilyen szinten, ezért sok lehetőségem még nem akadt, de amik voltak, azokat megragadtam:

1. A ValdorArt Rajz- és Festőiskola által szervezett kiállításon, a Virág Benedek Ház közönségszavazásán első helyezett lettem a Budai vár esti fényben című festményemmel:

https://www.valdorart.hu/kreativ-tudastar/jobb-agyfeltekes-rajzolas-blog/valdorart-kiallitas-dijazas-2024

2. A Golden Duck Gallery által szervezett ChristmART2024 pályázatán bejutottam a nyertesek közé, így két festményem ismét kiállításra került decemberbertől január közepéig Budapesten.

3. A Golden Duck Gallery által szervezett Weihnachts zum Opernhaus pályázatán az egyik festményem szintén a nyertes képek közé került, ezért 2024. decemberében Bécs központjában került kiállításra.

4. A Golden Duck Gallery által szervezett ArtDeco II. pályázatán az egyik festményem a nyertes képek között szerepel, ezért az idei évben az első kép kiállításom 2025. feb 4 - márc. 13 között lesz.

5. A Golden Duck Gallery által szervezett Futurisme Brut pályázatán két festményem is kiállításra kerül Franciaországban, Carcassonne-ban 2025. Május 1. - Június 30. között a La Friche Art(s)'istique Galériában. (10 Rue Pinel, 11000 Carcassonne, France)

6. Fentieken kívül az Etele Plázában is találkozhattatok festményeimmel, ott is szerepeltem egy kiállításon.

A továbbiakban is aktívan szeretnék részt venni minél több versenyen, kiállításon, fő tervem azonban, hogy mindenkinek megvalósítsam az álmát a vásznon, hiszen egy szívünknek kedves festmény akár évszázadokon keresztül is a család része maradhat.

Jelenleg a megrendeléseken kívül fotók alapján festek, illetve a fantáziámat használom még alapul :)

Az én célom, hogy minden megrendelő falát csodálatos ékszerként díszítse az általam készített festmény hosszú éveken (évtizedeken) keresztül.

Amennyiben szeretnél tőlem rendelni, nyugodtan keress bizalommal, bármit meg tudok festeni, számomra nincs lehetetlen :)

Kérdésed van és szeretnél visszahívást?

Ebben az esetben kérlek írj nekem, válaszd ki a dátumot, melyik nap hívjalak és megjegyzésben írd meg nekem, hogy kb mikor szeretnéd a hívást.